A Tolkien Olvasó

Tolkien első publikált regénye a "Hobbit", ami 1937-ben jelent meg első ízben. (Mondanom sem kell, az egykor filléres meseregény korai kötetei mára egy vagyont érnek, és a sok, csábító ajánlat között gyakran találni hamisítványokat is.
Hamarosan az ebayen is körülnézünk ezügyben...)

A Hobbit számomra az egyik legkedvesebb Tolkien-munka: egy kedves, igényes, kidolgozott, de ugyanakkor valóban meseszerűen egyszerű nyelvezetű könyv. Természetesen érdemes angolul elolvasni és az alapján véleményt alkotni. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a magyar fordítás, amit Szobotka Tibor neve fémjelez, kiváló. 

Nem árt azonban azt is tudni, hogy a fent említett fordítás nincs összhangban a Tolkien munkáinak fordítását szabályozó regulákkal, de magával a Gyűrűk urával sem. (Ezek főleg terminológiai, illetve személynévi dolgokban merülnek ki.)

Példaként érdemes a Szobotka-féle "Nyelem" személynevet összevetni "Gollam"-mal.

A magyar olvasóknak 2006-ig kellett várni a Hobbit szövegkritikai kiadására, amit az angol második kiadás alapján jelentetett meg a Ciceró kiadó. (ISBN 963 539 515 9)
Ez a kiadás nem csak a Hobbit - Tolkien más műveivel szinkronba hozott - szövegét tartalmazza, hanem különböző széljegyzetek formájában szövegezésbeli, fordításbeli különbségeket is tartalmaz.
Nagyon ajánlom bárkinek, aki egy valóban korszerű Hobbit-ot akar olvasni, de annak is, aki már sokadszorra olvassa, és néha nem rest meg-megállni, hogy kiegészítő információkhoz jusson. (Csak megjegyzem, hogy igazított kiadásról van szó, azaz a fordítás továbbra is Szobotka Tiboré.)

A Hobbit eddig háttérbe szorult, de - köszönhetően a Gyűrűk Ura Peter Jackson által újraálmodott verziójának - népszerűsége emelkedik, gondolom a hype miatt hirtelen mindenki hobbit-rajongó lesz az első rész (ugyanis a Hobbit-ot két részben forgatják le.) után.

Általában Hollywoodban úgy gondolkodnak, hogy egy kasszasiker megérdemli a folytatást, vagy ha más nincs, akkor előzményt: vagyishogy a részvényesek megérdemlik a folytatást, vagy előzményt.
A Gyűrűk Ura sem kerülhette el a sorsát, bár - mint feljebb írtam - Tolkien első regénye volt, így nem teljesen fair a hasonlat. Az tény, hogy nem véletlenül nem ehhez nyúltak elsőként.

Attól tartok, sokan fogják azt hinni, hogy ez is "előzményfilmként" született.

Fontosabb azonban az, hogy a Hobbit, nem a Gyűrűk Ura előzménye. Abban az értelemben legalábbis semmiképpen sem az, ahogy azt általában manapság értjük:

• nem mindenhol vág egybe a történetmesélés stílusa, mondandója
• sok esetben anyira alapvetően más a terminológiája, hogy látszik, Tolkien nem gondolta, hogy a Gyűrűk Urában, majd a Szilmarilokban csúcsosodik ki a fejében élő sokszínű világ, ami belecsordogált a Hobbit mesevilágába is

A Hobbit ugyanakkor jó képet ad arról, hogyan gondolkodott, hogyan fejlesztgette ötleteit Tolkien professzor: a Hobbit elf (GyU - tünde) figurái még játékos, hebehurgya alakok, némi vadsággal, önzőséggel. Tisztán látszik, hogy később már ezek a figurák Tolkien elméjében is "felnőttek", mígnem kialakult a GyU tündefigurája.

Külön érdekes, hogy a vázlatos formában már meglévő, az őstörténelemmel foglalkozó Szilmarilok után hogyan születhetett egy ennyire - a szójó értelmében - infantilis regény. 

 Talán triviálisnak tűnhet a válasz a címben feltett kérdésre, hiszen olvasni mindenki tud, nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni.
Nos, nem feltétlenül ilyen egyszerű a helyzet.

Mire számíthat az olvasó?

Aki felüt egy könyvet, az eleve vár tőle valamit: élményt akar, sajnos legtöbbször gyorsan, könnyen emészthetőt, olyat, amit nem feltétlenül kell megvitatni a baráti körben, munkahelyen, de belefér mondjuk 140 karakterbe egy sommás vélemény róla.

Már vagy egy féltucatszor elolvastam a Gyűrűk Urá-t, amikor nagy nehezen rávettem valakit, hogy kezdjen bele, olvassa el. A fő motiváció szerintem az volt, hogy nem értette, minek olvasom el annyiszor? (Ez nagyjából tizenöt éve volt, csak hogy kronológiailag helyre kerüljön.)
Elkezdte, de megakadt. Folytatta, de megint elakadt: unalmasnak tartotta, mert volt benne szó hobbitokról, meg pipafűről, csak a lényeg nem került elő.
Bíztattam a folytatásra, mert tudtam, hogy tetszeni fog neki, és igazam is lett: elvarázsolta. El kellett telnie egy kis időnek, amíg ráérzett az ízére.

Akkor derült ki számomra, hogy Tolkient olvasni nem úgy kell, ahogy más szerzőket. Ez nyilván közhely: minden szerző más és más.

Tolkien egyszerűen lassú.

Mintha maga is ízlelgetné, milyen is az általa kreált stílus, komótosan ballag végig a történeten. Kifejezetten látszik, hogy nyelvész professzor volt.

A zseniális Orson Scott Card számos írástechnikai kurzusa egyikében úgy fogalmazza meg a Gyűrűk Urá-nak - általánosságban véve vett - stílusát, mint: "környezet-központú regény".
A főszereplő itt, ugyanis a környezet. Minden aspektusával.

Furcsamód - számomra sem volt először egyértelmű - itt a cselekmény (az Egy Gyűrű megsemmisítésének kísérlete) másodrangú. No persze fontos, hiszen az egyes történések, karakterfejlődések előreviszik a cselekményt, - a GyU meglehetősen lineáris - de valójában egy földrajzi előrehaladást látunk a regényben.

Melyik Tolkien regénnyel/írással kezdjem?

Ez egyéni preferencia kérdése, de talán a fentiekből kitűnik, hogy a legtöbb leendő olvasó igenis jól meg kell válassza első Tolkien művét.
Legegyszerűbben életkor szerint tagolnám a tanácsomat: 15 év alatt jó választás a Hobbit, vagy Tolkien más meséi, efölött mindenképpen a Gyűrűk Urá-t ajánlom kezdőkönyvnek.
Személyes tapasztalatból mondom, hogy a Szilmarilok-at csak azok olvassák el, akik forrásokra, háttérre vágynak, és gyakorlatilag mindenevők Tolkien-tól.
Nem, nem rossz a Szilmarilok, csak kicsit más, mint regényesebb társai.
A nemrég megjelent Húrin gyermekei című - befejezetlen - kötet személyes kedvencem. Nem gondoltam volna, hogy valaha is átveszi a vezető helyet. (Azt is elárulom egy későbbi postban, hogy mi az én sorrendem.)
Története bárkinek ajánlható, mert bár ez is az író halála után került szerkesztésre, - töredékes iratokból, asztalfiókok mélyéről - mégis egy megkapó és szívfájdítóan szomorú kimenetelű, igazi hősi történet - ellentétben a Szilmarilok-kal, ami nem igazán áll össze egységes egésszé.

Zene Tolkien-hez?

Sekélyes kérdéskörnek tűnhet, de számomra meghatározó volt a Gyűrűk Ura hangulatának átérzéséhez egy bizonyos albumnak - ez a The Cure - Dissintegration albuma volt, aminek abszolút semmi köze a regényhez, de olyannyira passzolt számomra hozzá, hogy folyamatosan azt hallgattam.
Megmondom őszintén, meglepett, hogy amikor Peter Jackson nagy sikerű filmje a mozikba került, visszaköszöntek a filmzenéből a The Cure albumának érzései. 
A zene jó a külvilág kizárásához, bár egy tengerparti kőház előtt ülve - a vakítóan fehér kavicsok közé beékelődött lábú, fonott karosszékben - lehet, hogy nem is kell semmit se hallgatni. 
Talán a fenti gondolat világítja meg a legjobban a választ - amit éppen hozzáillőnek érezni.

Angolul, vagy magyarul?

Bah, ez ám a dilemma, és nem is alaptalanul. Olvasási élményeim során nem egyszer találkoztam olyannal, hogy a magyar fordító nem hogy honoráriumot nem érdemelt volna, de egyenesen magánzárkát ajánlottam volna neki valamilyen rosszul bevilágított tömlöcben.
A Tolkien-olvasó azonban szerencsés! A Gyűrűk Ura, a Hobbit (különösen a legutóbbi kiadás) és a Szilmarilok fordítása brilliáns. 
Nemhiába, Göncz Árpád, Tandori Dezső és Szobotka Tibor is kitettek magukért, de Gálvölgyi Juditnak sincs semmi szégyenkezni valója.

Aki kellő szinten bírja az angol nyelvet, az vágjon nyugodtan bele az eredeti szöveg olvasásába. Én a Hobbit és a Húrin gyermekei köteteket így olvastam el. A Hobbit-ot magyarul is, és nekem valahogy kedvesebb volt a fordított verzió, mint az angol.
A Gyűrűk Ura szövegezése nekem nem tetszett, nem is olvastam el angolul. (ez talán hiba, egyszer majd pótolom)

A végére egy ultra-szubjektív dolog: én kifejezetten szeretem szeptember 22-én elkezdeni a Gyűrűk Urá-t, amit egyébként minden évben elolvasok legalább egyszer, amióta először a kezembe vettem húsz éve. (ekkor indul a regény is)
Ez valahogy hozzáadódik a hangulathoz. 

Összegezve: Tokien olvasása türelmet igényel, mert nem olyan, mint a mai idők fantasy-jei. Messze nem. Azok csak ugatják.

 A John Ronald Reuel Tolkien (1892 - 1973) műveinek szentelt szubjektív hangvételű blogomat egy idézettel kezdem:

De hát nem mi döntjük el, hogy mikor éljünk. Mi csak abban dönthetünk, mi a teendő, ha már itt vagyunk.

 Nos, én például nekifogok ennek a blognak.